Ha azok közé tartozol, akit feltölt egy séta Budapesten, és annak is örül, ha egybefüggő 3 órát sikerül kiszakítania a napi taposómalomból, semmiképpen ne hagyd ki ezt a három városi sétát:
Einstand – a Pál utcai fiúk nyomában
A Pál utcai fiúk azért válhat teljesen élővé és elevenné egy városi séta alkalmával, mert Molnár Ferenc ezekben a 8. és 9. kerületi utcákban, tereken és grundokon volt kisgyerek, amelyeket a Pál utcai fiúk helyszíneiként felhasznál.
Ha betekintesz a Pál utcai fiúk iskolájának ablakán, elsétálsz az utcában, ahol Nemecsekék háza állt, át az Üllői úton a Grundig, majd a Füvészkertig, a Pál utcai fiúk helyszíneinek végigjárásával a regény szereplői megelevenednek, és te is újra belekerülsz a regénybe. A Füvészkertben izgulsz, hogy ne találjanak meg a vörösingesek, harcolsz a Grundon a zászlóért, s mi több, megérzed annak a szegény sorsnak valóságát, hogy milyen, amikor egy haldokló gyereket az anyja csak köménymagos levessel tud táplálni.
Akár budapesti séták gyerekeknek a célkitűzésed, mert kisgyerekeidnek keresel tartalmas programot, akár egy egyszerű budapesti városnézés felnőttként, ezt a programot ne hagyd ki ebben az évben!
Hajóvonták találkozása tilos
Budapest a Duna két partjára épült város, és joggal nevezik a Duna királynőjének, bár ma a pesti ember életében a folyó a gyalogosan kevéssé megközelíthető rakpartok miatt elég kis szerepet játszik. Topogunk a közlekedési dugóban a hidakon, vagy átrobogunk metróval a Duna alatt, és már észre se vesszük, hogy mit jelent a folyó s annak hajói.
De ha egy kellemes budapesti séta alkalmával időt szánsz arra, hogy visszarepülj a múltba, amikor még csak ideiglenes, csónakokból rakott pontonhídon lehetett átmenni a másik partra, vagy elképzeled azt a kort, amikor az újpesti hajógyár a tengertől legmesszebb fekvő hajógyára volt, teljesen másképp kezdesz majd nézni erre a folyóra.
A pesti Duna-szakaszon ma is megcsodálható egy felújított Duna-tengerjáró, és ha hozzáértő hajózási szakember társaságában ezen a budapesti sétán néhány órát bandukolsz a folyóparton, ritka vagy különleges hajót is megpillanthatsz.
A séta Budapesten pedig azt eredményezi, hogy azok közé az emberek közé sorolhatod magad, akik városképében a Duna és a dunai hajók újra méltó helyre kerültek.
Ötórai tea
A teakészítés valódi művészet – tartják a japánok.
Ez a séta Budapesten a teaházakon keresztül mutatja meg neked a pesti Belvárost. Megtudhatod, hogyan kerülnek a tealevelek a földekről a tealeveles tasakokba, megismered a világ teafajtáit és a tea fizikai hatásait.
Megtudhatod, miért különböznek egyes országok teázási szokásai, és hogy mi, magyarok hogy állunk teázás terén. Végül te magad is elkészítheted profi módon a saját teádat!
Budapesti séták profi idegenvezetéssel!
https://www.budapestisetak.hu/