Az ikonikus olasz sportruházati márkát sokak számára nem kell bemutatni, de azoknak, akik még nem ismerik a brandet, röviden összefoglaljuk, mi az, amit a Kappáról, az 1916-os megalapítása óta tudni érdemes. Te sem gondoltad volna, hogy a Kappa ilyen múlttal rendelkezik, pedig a Kappa több mint 100 éves, de régen még inkább fehérnemű gyártásával, zoknival foglalkoztak. Szaladjunk előre az időben körülbelül 60 évet. Az 1970-es és 80-as évekig, ez volt az az időszak, amikor a Kappa és az ikonikus Omini logó kezdett egy ismert sportruházati márkává válni nemcsak Olaszországban, hanem egész Európában. Ebben az időszakban a Kappa a Juventust vagyis a zebrákat szponzorálta más nemzetközi futball óriásokkal egyetemben mint például az A.C. Milan, AS Roma vagy az Ajax Amsterdam. Ez hatalmas dicsőség volt a márka számára, hiszen Olaszországban a foci az egyik nemzeti sport, és ebben a sportban kettő hatalmas sztárcsapatot a saját mezével ellátni, óriási büszkeség egy olasz márka számára. Minden olasz innentől kezdve büszkén viselte magán az Omini jelet, amely az összetartozás, a szeretet jelképe is lett.
Hogyan jött létre az Omini?
1969-ben egy fürdőruhás fotózás közben, a fényképezőgép vakuja úgy villant, hogy az egymással háttal ülő modellek sziluettjét örökítette meg a fotós. Rögtön érezte a művész, hogy valami maradandót alkotott. Ezt érzi a művész, és ez lett az ikonikus Omini logó ihletője. A Kappa tudja, hogy nagyon különleges logó van a birtokában, és hogy erre a dizájnra vigyáznia is kell. Ezért a márka számára fontos, hogy, ezt tudatosítsa a márka szerelmesei felé.
Ünnepeld Te is az Omini
2019-ben a Kappa ikonikus Omini logójának 50. évfordulóját Vanessa Beecroft olasz művésznővel ünnepelte a márka Miamiban. Ahol is 50 különböző interakción keresztül egymásnak háttal ülő párok egy minimál stílusú élő előadással értelmezték újra a védjegyet. fantasztikus ötlet, hogy fenntartsák a márka logójának különlegességét. Reméljük hamarosan egy hasonlóan emlékezetes performansszal jelentkezik a márka, hogy megünnepelje az Omini születésének következő évfordulóját.
A Kappa és az Omini meghódítja Amerikát
A Kappa Amerikában is hű marad olasz örökségéhez, olyan ruházati termékeket, sportcipőket, bakancsokat és kiegészítőket készít, amelyek hangsúlyozzák az egyéniséget és segít megvalósítani önmagad. Mivel Amerikában hatalmas népszerűségnek örvend a márka, ami részben az egyedi logónak az Omininak is köszönhető, hiszen mindenki büszkén viseli magán ezt az egyedi márkajelzést. Miért? Mert a lezserséget, egyediséget, különlegességet képviseli. Ezért a Kappa továbbra is az amerikai divat, sport és kultúra kitörölhetetlen eleme.
Kik viselték büszkén az Ominit?
Nagyon sok neves futball sztár viselte a Kappa mezét, Platini a híres francia focista, vagy a legendás Sir Bobby Robson, aki az edzéseken és a meccsen is gyakran viselt Kappa tréningruhát, valamint a brazil futball fenomén, Ronaldo is. Ne feledd: a Robe di Kappa öröksége tovább él!